Amikor megérkezett a balatoni szállásra, első dolga volt végignézni a sarkokon: melyik éles, melyikbe lehet fejet beütni, orra bukni, fogócska közben hasra esni. Pedig a gyerekek már vagy tíz éve nem nyaraltak velük, amikor pedig lejöttek hétvégén látogatóba, nem kellett azon aggódni, hogy a harmincas éveik elején járó, felnőtt férfiak beverik a buksijukat valamelyik kiálló bútorelembe. Csak hát, aki négy fiút fölnevelt, nehezen teszi le az anyaságot.
Ott voltak rögtön a gyermekdalok. Olyan mélyen ivódtak az emlékeibe, hogy két évtized távlatából sem tudott szabadulni tőlük. Az eső mindig essesőess maradt, a naptárra nézve rímelt neki a szerelem csütörtök és a dobszerda, a virágomhoz pedig halkan mindig hozzátette, hogy virágom-virágom. A férjével átlósan ültek az asztalnál, maguk mellett képezve két-két szabad helyet, hogy ha esetleg valamelyik felnőtt gyerekük hazatérne, kézre essen felvágni a húst vagy katonákat készíteni kenyérből. (Esetleg rákoppintani a fejére, ha játszik az étellel.) Nem jöttek a fiúk, de ez az átló megmaradt, biztos, ami biztos. Az esti film alatt félbe hajtogatta a szalvétákat, ne legyen vele annyi gond majd a terítésnél. Ha a fiúkkal együtt mentek valahova, mindig büszkeség öntötte el, ha hangosan köszöntek a liftben vagy kezitcsókolomoztak a zöldségesnél. (Ügyes vagy, suttogta maga elé és a szakállas kétméteresre kacsintott maga mellett.) A kisboltban magának vett túrórudit, amiért olyan szépen viselkedett.
A sétaútvonalát gondosan választotta meg. Nem ment a játszóterek közelébe, mert szinte hívta az a sok kigombolódott kabát, leejtett kesztyű, félrecsúszott sapka, hogy igazítson rajtuk. Meg-megállt az útjavításoknál, csak úgy tesztelésképpen, emlékszik-e még: munkagép, betonkeverő, markoló, kétállásos daru. Nyáron a strandra csak öt után érkezett, amikor a gyerekesek már indultak haza. Nem tudott ugyanis nyugodtan olvasni, folyamatosan a vizet nézte, hogy mindenki megvan-e és ha azt a szót hallotta, mama, érezte, ahogy a keze rátámaszkodik a nyugágy karfájára, a talpa a biztos starthoz szükséges pozíciót keresi, hátha indulni kell. Mert mi van, ha homokot evett, Balatonba esett, tüske ment a, szálka ment a, megcsúszott a, beverte a, szomjas, éhes, nagyon kell már… de hát van annak a gyereknek saját anyja, te csak maradjál.
Fél szemmel, de csak fél szemmel, visszanézett az újságra.
Kép innen: https://hu.pinterest.com/pin/126241595774986727/
